Bozsik fesztivál a Mocorgóban

Játékos mozgás és közösségi élmény a középsős óvodás gyerekek számára

A heti rend részeként megtartott labdás torna ezúttal egy különleges, fesztivál hangulatú eseménnyé változott, amely nemcsak a gyerekek szórakoztatását szolgálta, hanem aktívan hozzájárult ügyességük, mozgáskoordinációjuk és kooperációs készségük fejlesztéséhez is.

Az eseményen résztvevő gyerekek nagy lelkesedéssel vettek részt a különböző játékokban. A  dinamikus tevékenységek során mindenki kipróbálhatta magát különféle labdás feladatokban. Az esemény nemcsak a fizikai aktivitásról szólt, hanem közösségi élményt is nyújtott, ahol a gyerekek egymással és a pedagógusokkal is közelebb kerülhettek egymáshoz. A játékos feladatok által erősödött a csapatszellem.

Ez a különleges nap ismét megerősítette a sport és a mozgás fontosságát a gyerekek életében, miközben kellemes, játékos környezetben tölthették el idejüket.

A Bozsik Fesztivál bizonyította, hogy a mozgás nemcsak egészséges, hanem egyben szórakoztató és összekovácsoló élmény is lehet minden fiatal számára.

A Magyar Labdarúgó Szövetség által küldött ajándékok nagy örömet váltottak ki a gyerekekből, ugyanakkor motivációként is szolgáltak arra, hogy továbbra is szeressék a sportot és a mozgást. Az egyik ajándék egy tolltartó volt, amely a magyar labdarúgó-válogatottat ábrázolta a ma legnépszerűbb magyar focisták arcképével. Mivel közülük többen is futballoznak nemzetközi, elsőosztályú csapatoknál, sokat szerepelnek a médiában, illetve a most divatos, gyermekeknek készült focis kártyák is ábrázolják őket.

A mai digitalizált világban nehéz kiválasztani az igazi értéket, amelyet jó szívvel közvetítünk a gyerekek felé, de a világszintű versenysport résztvevői mindenképpen példaképként állíthatóak a mai gyermekek elé.

A tolltartón szerepelnek: Szoboszlai Dominik, Kerkez Milos, Ádám Martin, Sallai Roland, Varga Barnabás, Szalai Attila, Dibusz Dénes, Scháfer András, Dárdai Bence, Willi Orbán, Csoboth Kevin, Loic Nego, valamint Marco Rossi szövetségi kapitány .

A másik ajándék egy csomag ízletes keksz volt, amelyet a gyerekek a mozgás után jóízűen elfogyasztottak.

A fesztivál szervezői Patakyné Nagy Irén és Kovács Gyöngyi óvodapedagógusok voltak, akik gondoskodtak arról, hogy minden résztvevő felejthetetlen élményekkel gazdagodjon.

Szerző: Kovács Gyöngyi óvodapedagógus

Szerkesztő: Glázer Márta óvodapedagógus

Megszakítás