Gyermeknapi bábszínház

Az idei évben is megünnepeltük a gyermeknapot. Erre az alkalomra a Nefelejcs Bábszínházat hívtuk meg, Zsiga, a csiga történetével. Nem ez az első alkalom, hogy eljött hozzánk a társulat, hiszen a gyerekek nagyon szeretik zenés bábelőadásait.

A program költségét az óvoda alapítványa, a Fejlődő Gyermekeinkért Alapítvány finanszírozta.

Nagy meglepetés volt a gyerekeknek a helyi Polgárőr Egyesület két tagjának a helyszínre érkezése is, amely az egyik kedves Szülő jóvoltából valósulhatott meg. Tetszett nekik a sárga láthatósági mellény, amelyet fel is vehettek. Utána beülhettek a polgárőrség autójába és fotózkodhattak benne.

Végül minden csoport egy kis játékkal zárta a délelőttöt, amely végig izgalmas volt számukra.

Szerző: Glázer Márta óvodapedagógus

Megszakítás